Iskolánk 2026. január 6-án, kedden tartotta az év első iskolamiséjét. A téli hideg miatt nem a templomba mentünk, hanem az iskola auláját rendeztük be a szentmise számára. A tornapadokat összegyűjtöttük az iskola folyosóiról, és elrendeztük templomhajóként néhány székkel kiegészítve. Oltárnak – mint eddig mindig – az egyik technikaórán használatos satupad szolgált, amelyet Kati néni gyönyörű virágai díszítettek. A szentmisére érkező szülők, nagyszülők és pártoló hívek a tanulókkal, tanítókkal, tanárokkal megtöltötték a rögtönzött alkalmi templomot. A gyerekek már egészen otthonosan viselkedtek az iskola e különleges funkciót betöltő terében, és külön felszólítás nélkül elhelyezkedtek a padokon. Újdonság talán az volt, hogy a rendszeresen szentmisére járó tanulók önként jelentkeztek a ministrálás szolgálatára.

Gyula atya prédikációjában a napkeleti bölcsek útjáról, látogatásáról beszélt. Végül megszólította a gyerekeket, hogy mit gondolnak, nekik milyen kincseik vannak, amit a kis Jézusnak adhatnának ajándékba. A családias, oldott hangulatot jelzi, hogy a legkisebbek közül rögtön megjött a válasz: „Hogy szeretjük egymást”. A szentmisén karácsonyi énekeket énekeltünk. A mise végén Gyula atya megáldotta az iskola épületét.

Ágnes nővér