Iskolánkban a hagyományoknak megfelelően ma is méltóképpen megünnepeltük a magyar kultúra napját. A felső tagozatos diákjaink egy irodalmi kvízt töltöttek ki. A két nagy imádságos művünkkel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk. A Himnusz és a Szózat szorosan hozzátartozik magyarságunkhoz, nemzeti jelképpé is vált.

A Himnusz (Kölcsey Ferenc) és a Szózat (Vörösmarty Mihály) Magyarország két legfontosabb nemzeti jelképe, a magyar nemzet összetartozását, identitását, történelmét és jövőjét szimbolizálják; a Himnusz imádság, a Szózat pedig buzdítás, mindkettő az ünnepi alkalmak nyitánya, illetve zárása, melyeket közösen, állva énekel a nemzet.

A Himnusz 1989-től hivatalosan is az állam alkotmányos jelképe, míg a Szózat a nemzeti érzület mélyítésének kulcsfontosságú eleme a romantikus nemzettudat korában, melyben a jövő a mi kezünkben van.

A Nemzeti dalt, nemzetünk indulóját is megemlítettük.

Először közösen elszavaltuk a Himnusz első versszakát, majd az ünnepélyes eredményhirdetés következett. Minden felsős osztályban a legjobbak jutalomban részesültek. Az 5. osztályosoknál Varga Ármin, a hatodikasoknál Magyar Levente, a 7. osztályosok közül Horváth Lilla és Balogh Máté, a legidősebbeknél Csicsai Emma és Mesits Patrícia Emília érte el a legjobb eredményt.

Lezárásképpen Erkel Ferencről is megemlékeztünk, és elénekeltük közösen ezt a gyönyörű dalt.

Ezzel még nem ért véget az ünneplés, hiszen nagy örömmel töltött el bennünket az a hír, amiről később értesültünk. Racker Elizabet 8. osztályos tanulónk tegnap Szombathelyen a versíró versenyen 3. helyezést ért el, ma pedig a Kölcsey Ferenc Gimnázium által szervezett meseíró versenyen 1. helyezést kapott. Sajnos a díjkiosztón ma a betegsége miatt nem vehetett részt, ezért mielőbbi gyógyulást és további sikereket kívánunk neki. Felkészítő tanára: Tóthné Takács Hajnalka.

Tóthné Takács Hajnalka