Iskolánkban sikeresen elindult a SpaceBuzz program, amely különleges és izgalmas élményt nyújt a tanulóknak a világűr felfedezésének témájában. Az első küldetés középpontjában a világűr kutatása állt, melynek során a diákok megismerték az űrkutatás alapjait, valamint azt, hogy miért fontos az emberiség számára a világűr megismerése.

A foglalkozások során a tanulók részletesebben megismerkedtek a legfontosabb űreszközökkel, például a műholdakkal, az űrjárművekkel, az űrtávcsövekkel és a Nemzetközi Űrállomással (ISS). Megtudták, hogyan segítik ezek az eszközök a tudományos kutatást, a Föld megfigyelését, valamint a mindennapi életünket is.

A program egyik legkedveltebb része a saját űreszköz tervezése volt. A gyerekek kreatív feladat keretében tervezték meg a saját űreszközüket, melyhez számos ötletes megoldást alkalmaztak. Szép és részletgazdag alkotások születtek: az űreszközökön antennák, napelemek, számítógépek, kőzetgyűjtők és más hasznos berendezések is helyet kaptak. A feladat nemcsak a fantáziát, hanem a problémamegoldó gondolkodást is fejlesztette.

A SpaceBuzz program célja, hogy élményalapú, játékos formában keltse fel a tanulók érdeklődését a természettudományok iránt, és közelebb hozza számukra a világűr izgalmas világát. A következő küldetések további érdekes témákat és új kihívásokat ígérnek az 5. és 6. osztályos diákok számára.

No Images found.

Mezeiné Kiss Katalin