Februári iskolamisénket Szent Balázs püspök és vértanú ünnepén tartottuk iskolánk aulájában. A szentmisét Dr. Takács Gyula plébános, iskolalelkész celebrálta. Gyula atya Balázs püspök életéből egy igen lényeges tulajdonságot emelt ki, és erre fűzte szentbeszédét: Szent Balázs hős volt. Hős volt, mert mindennél jobban szerette az Úr Jézust, hitvalló bátorságáról tett tanúságot, nem volt hajlandó megtagadni hitét, továbbá gyógyító és védelmező tevékenysége miatt is tiszteljük. Az atya arra buzdított bennünket, hogy mi is legyünk hősök a mindennapokban. Hősök lehetünk akkor, amikor reggel jókedvűen iskolába megyünk, ott szorgalmasan tanulunk, tisztelettudóan viselkedünk, segítünk otthon és a társunknak, de hősökké válhatunk, ha hétvégén buzgósággal szentmisére járunk. Az olvasmányt Mesits Patrícia Emília, 8. osztályos tanuló olvasta fel, az egyetemes könyörgéseket pedig Czotter Gréta, Laki Szofia és Sekulic Zoé, 3. osztályos tanulók.

A szentmise végén Gyula atya Balázs-áldásban részesítette a gyermekeket, az iskola dolgozóit és a szép számban megjelent híveket. A tél végéhez közeledve, a szinte folyamatos influenzajárványok idején ez az áldás különösen aktuális: „Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására védjen meg téged a mindenható Isten a torokbajtól és minden más bajtól!” A Balázs-áldás oltalmában így bizakodva tekinthetünk a még előttünk álló téli hetek elé.

A szentmise bensőséges hangulatban, őszinte imádságban telt el. A szertartást követően a félév értékelése következett. A tagintézmény-igazgató dicséretben részesítette a szép tanulmányi eredményt elért tanulókat, valamint azokat a gyermekeket is, akik sokat tevékenykedtek, fejlődtek, vagyis hősökké váltak a mindennapokban.