A tölgy és a bükk barátsága
Egyszer volt, hol nem volt, egy nevesincs erdőben élt egy odvas, öreg kocsányos tölgy és egy korhadásnak indult bükkfa. Együtt cseperedtek magonccá, csemetévé, egyszerre bontottak virágot, ugyanakkor váltak termővé, és szinte egyidőben hullatták le leveleiket.
Igazi barátság szövődött köztük: békében éltek, kitartottak egymás mellett jóban-rosszban. Sohasem bántották egymást, se szóval, se tettel, csak a szélvihar, zivatar, mennydörgés, jégeső tépázta őket. Másokhoz is jók voltak, otthont és táplálékot adtak a mókusnak, a bagolynak, de még a póknak és szúnak is.
Egy nap arra tévedt János erdész, aki éppen alapanyagot keresett új íróasztala számára. Megakadt a szeme a termetes tölgyfán, és a jelölőkrétával nyomban rá is véste az x-et, vagyis, hogy kivágásra alkalmas. A tölgy éppen szundikált, nem vette észre, hogy az életére törtek. A bükk azonban szemfüles volt, és meglátta az erdész ténykedését. Mérgesen rászólt az emberre:
– Mit csinálsz az egyetlen barátommal?
Az erdész megrezzent a hangtól, még a kréta is kiesett a kezéből, ijedt hangon válaszolt:
– Nyugodj meg, én nem téged bántalak, hanem ezt az öreg, odvas tölgyet mentem meg a szenvedéstől. Szükségem van rá, mert egy asztalt szeretnék készíteni.
– Nem teheted ezt a legjobb barátommal, mert abba én is belehalok!- kiáltott a bükk.
Aztán suhintott egyet az ágával, amire a tölgy felébredt.
– Mi folyik itt? Mi ez a civakodás?- kérdezte álmos hangon a tölgy.
– Ez az ember el akarja venni az életedet.- mondta a bükk.
– Csak a szenvedésedet akartam lerövidíteni. Beteg és öreg vagy már, csak tárgynak való vagy.- mentegetőzött az erdész.
– Öreg vagyok ugyan, vannak sajgó sebeim, de még élni szeretnék. Nemcsak magam, hanem a rajtam élő állatkák miatt is. Nem hagyhatom őket fedél nélkül. – válaszolt búsan a tölgy.
– Értelek én, de akkor miből lesz nekem íróasztalom?!- kérdezte mérgesen János erdész.
– Én szívesen odaajándékozom neked az egyik ágam.- ajánlkozott a bükk. – Csak hagyd békén a barátomat.
Az erdész fontolóra vette a dolgot. Körbejárta a szürke kérgű fát, és méricskélni kezdett.
– Nem engedem azt, hogy miattam csúnyulj meg, kedves bükk. Jól esik, hogy igazán szeretsz, de ez túl nagy áldozat lenne tőled.- mondta a tölgy.
– Megvan!- kiáltott fel az erdész. Kérek egy-egy ágat mindkettőtöktől. Az asztal lábát tölgyből készítem, mivel az keményebb és erősebb. Az asztallap anyagát pedig tőled kérem, kedves bükk.
– Ez nagyszerű! – örvendtek a fák és ágaikkal összeölelkeztek.
– Ti adtátok a megoldást! Megtanítottátok nekem, hogy az igaz barátság mindennél erősebb és minden akadályt legyőz. A belőletek készített íróasztal az egymás iránt érzett szeretet, az együvé tartozás jelképét fogja szimbolizálni számomra. Ha leülök hozzá dolgozni, mindig jó szívvel gondolok rátok, és ez a tudat megédesíti a munkát.- mondta elcsukló hangon az erdész.
– Köszönjük, hogy megértettél bennünket. Kérlek, add tovább az emberbarátaidnak, hogy ha mindenki ad magából egy kicsit a másiknak, ha lemond egy-egy dologtól, az nem nagy gond, hanem egy szeretetteljes cselekedet, melytől csak jobb és szebb lesz a világ.- mondta a bükk.
– Ma ismét megtapasztaltam, hogy a jó Isten a legközvetlenebb, leghétköznapibb módon, a természeten keresztül tanít bennünket a helyes viselkedésre. Isten Veletek, Drága Barátaim!- könnyes szemmel búcsúzott el János erdész.
– Ég Veled, kedves János erdész!- köszöntek el a fák.
Hidd el kedves Olvasó, létezik a fák között barátság, és a fának is van szíve!
Imádkoztunk a békéért
 |
 |
Iskolánk közössége az idei évben is csatlakozott „Az Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” elnevezésű világméretű imakampányhoz. A kezdeményezés fő célja, hogy megmutassa, hogy a gyermekek bizalommal teli imája nyílként repülhet egyenesen Isten szívébe, és ezért olyan különösen nagy ereje van. A gyermekek közös rózsafüzér imádkozása sok kegyelmet hozhat a világra és nagy áldás a családok és az egyház számára.