„Tanulj a tegnapból, élj a mának és reménykedj a holnapban.” 
(Albert Einstein) 
Iskolánkban a nyolcadikosok szép és megható műsorral köszöntek el az intézménytől, az épülettől, az osztálytermektől, az őket tanító tanítóktól, tanároktól, az itt dolgozó felnőttektől, diáktársaiktól. Megköszönték szüleiknek, hogy gondoskodtak róluk, támogatták, segítették őket a tanulás során. A diáktársak, az osztályfőnök és a tagintézmény-igazgató is felidézte az itt töltött éveket, és útjára bocsátotta a kis csapatot. Előkerült a lépcső és az ajtó fontossága, metaforája, képletes jelentése életüknek ebben a szakaszában. Mi kerülhet egy ballagási tarisznyába? Tréfás formában az osztály életébe is betekintést kaphattunk átírt közmondások, szólások segítségével, rövid alliterációkkal vettünk búcsút távozó diákjainktól. Hagyományteremtő céllal a napokban felszentelt iskolazászlóra is felkerült az osztály szalagja. Elizabet verset írt társaihoz, és egy rövid filmet is készített. A tabló és a fényképek is elkészültek erre a különleges napra. Az énekkarosok meglepetésként egy gyönyörű, egyházi dalt énekeltek a ballagóknak. A díszítésről Kovács Zsuzsanna, és Gaál Mónika tanárnő a hetedikeseivel együtt gondoskodott. Minden kék és fehér színben pompázott, a ballagók liliomai, a szegfűk fehérek, a lányok lufija fehér, a fiúké kék színű volt. Az SZM vezetőjének is megköszönték eddigi munkáját. Az osztályfőnök, Tóthné Takács Hajnalka is nagyon szép virágokat és ajándékokat kapott. Nagyon hiányozni fogtok:
Balogh Noel Bálint
Csicsai Emma
Horváth Milán
Kovács Levente
Mesits Patrícia Emília
Racker Elizabet
Török Sándor
Závecz Szilveszter
További tanulmányaitokhoz jó egészséget és sok sikert kívánunk!
Tóthné Takács Hajnalka