Június 17-én reggel a Magyarlak-Csörötnek Általános Iskola alsó tagozatos kisdiákjai osztálykirándulásra indultak. Úticélunk a Győr melletti Töltéstava volt, az ottani Kimba állatpark.
A kicsivel több mint kétórás út után már nagyon várták a gyerekek, hogy megérkezzünk. Ahogy beléptünk a park bejáratán máris a játékokat keresték, ám a nagy játék előtt még a tízórait is elfogyasztottuk. Nagyon sokféle ugrálóvár, trambulin volt a park területén. A legnagyobb sikere a medencének volt. Mindenki nagyon hamar magára vette a fürdőruciját és máris indult a nagy vízicsata. A játékok mellett a park egyediségét az ott élő állatok jelentették. Láthattunk elefántot, pónit, alpakkát, lámát, baromfit, pávát.
Az első attrakció egy elefántshow volt. Sok csillogószemű, vidám gyerek ujjongott és tapsolt a két elefánt produkciójának. Az előadás után az elefántok jutalma egy fürdőzés volt a saját tavukban. Ezután a kisdiákok is a medencében kerestek hűsölést az egyre nagyobb meleg elől. Mindenki megtalálta a neki legjobban tetsző játékot. Közben, aki megéhezett az otthonról hozott elemózsiából evett. Sokan vettek a park ajándékboltjában egy-egy kisebb emléket, ajándékot.
A következő program a cirkuszi előadás volt. Láthattunk bohócot, papagájokat, lovat, lámákat mind nagyon érdekes műsort adtak. Szólt a zene, tapsoltak a gyerekek. Valódi cirkuszi hangulat volt igazi fűrészporos manézzsal, felejthetetlen élmény mindenkinek.
Ezután még egy kevés játék következett, ami után búcsút vettünk a parktól és az állatoktól. Indult a buszunk hazafelé. A hazaút alatt a gyerekek az átélt nap élményeit beszélték meg. Kicsit fáradtan, de sok- sok szép emlékkel tért mindenki haza, a nagy meleg ellenére.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|
Háriné Düh Katalin





