Május 29-én, pénteken iskolánk énekkara, a Vidám Angyalok kórus részt vett a Szombathelyi Egyházmegye által szervezett II. Egyházmegyei Gyermek- és Ifjúsági Kórustalálkozón, melynek a Don Bosco Művelődési Otthon szolgált helyszínül.

A gyermekek izgatottan és nagy örömmel készültek a fellépésre Deutsch Szilvia kórusvezető szakszerű irányítása mellett. Diákjaink három egyházi éneket adtak elő: az Ó ifjak, lányok, a Máriát dicsérem és az Egy szív érettem dobogott című dalokat. A gyermekeink nemcsak szépen és kifejezően énekeltek, hanem igazán szívből, őszinte szeretettel és átéléssel szólaltatták meg a műveket. Érezhető volt, hogy minden dallamba beleadták örömüket, hitüket és lelkesedésüket, ami különösen meghatóvá tette előadásukat.

Az „Az Úr vezessen végig az úton” kezdetű művet a társiskolák, a Szent Gotthárd Gimnázium és a Szent Gotthárd Általános Iskola kórusaival közösen énekelték el. A közös éneklés felemelő pillanat volt, amely megmutatta az összetartozás és a közösség erejét.

A találkozón sok szép, lélekemelő ének hangzott el, melyeket a fegyelmezett közönség nagy tapssal jutalmazott. A rendezvény végén minden iskola emléklapot és a kórustalálkozó logójával díszített táskát kapott ajándékba. A program részeként szeretetvendégség is várta a résztvevőket, ahol jó hangulatban tölthettünk együtt néhány kellemes percet.

Hálás szívvel köszönjük a lehetőséget, a kedves fogadtatást és az elismerő szavakat. Nagy öröm volt gyermekeink számára, hogy ilyen szép és meghitt közösségi élmény részesei lehettek. Külön köszönjük a KISWIRE Kft.-nek, kiemelten Szukics Eszter HR-dolgozónak, hogy a kórusok szállításához két buszt biztosított. Jó érzés megtapasztalni, hogy önzetlen segítők vesznek körül minket.

Mezeiné Kiss Katalin